Szent Márton szülőhelyétől Márton Áron szülőhelyéig – Kiállítás nyílt Kercaszomoron csíksomlyói búcsús fényképekből

A szomoróci felkelés 101. évfordulója alkalmából 2021. július 31-én és augusztus 1-jén tartott kétnapos megemlékezés- és ünnepségsorozat keretében Kercaszomoron megnyílt Okos Márton, a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület elnökének Szent Márton szülőhelyétől Márton Áron szülőhelyéig című fotókiállítása. A tárlat a budapesti Magyarság Háza, Kassa, a kolozsvári magyar főkonzulátus és a július 30-i koloni Bórosbeli bemutatása után érkezett a kercaszomori Faluházba.

A vasárnap délelőtti istentisztelet után megnyíló kiállításon az alkotót Soós Kálmán újságíró, a Fortissimo Alapítvány elnökének leírásából ismerhették meg az érdeklődők. Őt idézzük:

„A csíksomlyói különvonatos zarándoklatokat fotókon megörökítő Okos Márton a szocializmus időszakában ott született, ahol 1914-ben Ady Endre, megihletetten, ezekkel a sorokkal kezdte versét: »Pompás magyarok, templomból jövet / Mentek át a Kalota folyón / S a hidat fényben majdnem fölemelte / Az ölelő júniusi Nap.« A Kalota partján, Kalotaszentkirály-Zentelke pompás magyarok kálvinista családjában nőtt fel. A helybéli fiatalokkal színjátszókört szervezett, és ő maga is írt darabot, amit többször előadtak a vidékükön, amíg Ceauşescu szekusai le nem csaptak rá. Büntetlenül is megjárta a Duna-csatornát, majd a bányát is az 1980-as évek első felében.
Így aztán 1988-ban politikai menekültként érkezett Erdélyből Magyarországra. Hol itt, hol ott talált a fővárosban alkalmi munkát, és közben feszítette a vágy, hogy elhagyott szülőföldjéért értelmes cselekedeteket vállaljon. Részt is vett az Erdélyi Szövetség, valamint az Erdélyi Magyarok Egyesülete alapításában, a Kálvin téri gyülekezetben pedig megismerkedett egy partiumi menekülttársával, Juhos Gáborral. Együtt vágtak bele egy hatalmas vállalkozásba. A román falurombolás ellen az Országház előtti térről, Rákóczi szobra mellől annak jelszavával – Cum Deo pro Patria et Libertate – tiltakozó gyalogtúrára indultak 1989. június 4-én, a trianoni gyalázat évfordulóján Párizsba. Csoóri Sándortól egyházi személyekig többen támogatták őket, mások gáncsoskodtak ellenük, de elszántságukat meg nem törhették. Csaknem 1700 kilométeres útjuk minden állomásán beszámoltak a magyarok romániai jogfosztásáról, üldözéséről. A francia forradalom 200. évfordulós ünnepségén, a nyugati fiatalság világtalálkozóján augusztus 26-án – román ügynökök akciózása ellenére − Párizsban is felszólaltak. Tele volt velük a sajtó.
Okos Márton könyvet írt a kalandos útról, és azóta ír, szervez, alapít, emlékeket ment, a nemzetegyesítés eszméjét szolgálja. Kemény küzdelmek után 1994-ben Ady-emlékművet állíttat szülőfalujában, a Kalota partján. Ezután meghívták a kőrösfőiek, hogy segítsen nekik Vasvári-kopjafa létrehozásában. Péntek László helyi RMDSZ-elnökkel, későbbi alpolgármesterrel együtt több mint hatvan bírósági tárgyaláson kellett átverekedniük magukat, míg végül az igazságuk győzött, és a mócok által megölt magyar márciusi ifjú emlékoszlopa ma is áll. Okos és Péntek is könyvet írt Vasváriról, több emlékhelyet hoztak létre, utóbbi múzeumot is alapított tiszteletére Kőrösfőn.
A kilencvenes években részt vett a Bocskai Szövetség létrehozásában, és 1995-ben a kezdeményezésére megalapítják a Bocskai-díjat. 2002-ben, Kossuth születésének bicentenáriumán Kossuth-emlékzászló, majd a következő évben a Rákóczi-szabadságharc kitörésének 300. évfordulóján Rákóczi-emlékzászló útra indítását éri el. Ezen a ponton már konkrétan is összekapcsolódott Okos Márton Kercaszomorral, mindkét zászlót személyesen hozta el a bátor elődökre éppen akkor emlékeztetni kezdő községbe. 2012-ben a Vasváriról írt könyvét is bemutatta a Legbátrabb Faluban.
2021-ben Kercaszomoron újra egybekapcsolódik a két hajdani menekült és tiltakozó gyalogló élete: Juhos Gábor a Trianon-maraton futását a szomoróci felkelés emlékművénél zárta, most augusztusban pedig Okos Márton hozta el a faluba a zarándokokról készített kiállítását. Ezúttal már a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület elnökeként érkezett az Őrségbe. Éppen Kercaszomorra utazása előtt jött ki a nyomdából legfrissebb könyve: az első átfogó áttekintés Erdély és Lengyelország évezredes összefonódásáról és a közös emlékek kölcsönös ápolásáról.
Márton Áron püspök, aki egykor román útlevéllel kényszerült Erdélybe belépni Gyulafehérvárról, a magyar millennium esztendejében, 125 éve született Csíkszentdomokoson. 1917-ben a betolakodók ellen katonaként védte az ezeréves keleti határt az Ojtozi-szorosnál. Jelmondatát Pannónia nagy szülöttétől, Szent Mártontól vette: Non recuso laborem (nem vonakodom a munkától/szenvedéstől). Kettejük évfordulós tiszteletére 2016-ban Szent Márton mozdony húzta a zarándokszerelvényt Gyimesbükkig.
Okos Márton a Szent Márton-útvonal erdélyi szakaszának elképzelésével, Márton Áron szülőhelyéig meghosszabbításának álmával tér újabban nyugovóra. A zarándokokról összeállított kiállítása a Kárpát-medencei magyarság összetartozását hirdeti, abban a szellemben, amelyről Ady Endre írta 105 éve szülőfalujában, a Kalota partján: »Mily pompás vonulásuk a dombon, / Óh tempós vonulás, állandóság, / Biztosság, nyár, szépség és nyugalom.«”

A kiállítást Tripolszky László nyugalmazott lapszerkesztő, a Fortissimi Alapítvány kurátora nyitotta meg. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Tisztelt Egybegyűltek! Kedves Őrségi Barátok!

Amint itt körbetekintenek, láthatják, hogy ez a kiállítás voltaképpen nagy tablóplakátokból áll össze, a táblákon fotók láthatók és szöveg kíséri őket. Első pillantásra is feltűnik a szemlélőnek, hogy az itt látható dokumentumok egyetlen dolgot örökítenek meg: a székelyföldi, a ma Romániában található Csíksomlyó immár világhírű rendezvényét, az ottani pünkösdi búcsút, illetve az ezt kísérő történéseket. Az úgynevezett csíksomlyói nyeregben celebrált szabadtéri szentmise, amely eredetileg a katolikus székelység ünnepi alkalma volt, mára a magyar összetartozás nagy erejű és hatalmas tömegeket megmozgató demonstrációja lett. Sőt annál is több: igazi örömünnepe minden magyar embernek, bárhol él is a világban és bármely felekezethez tartozik is. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy innen, az Őrségből is több ízben vettek részt zarándokok a csíksomlyói alkalmon.)

Okos Márton, aki személy szerint „nyakas kálvinista” – ezt ő szokta mondani magáról minden hivalkodás nélkül, de büszkén –, szóval őt nyakas kálvinistaként kezdte foglalkoztatni a csíksomlyói búcsú. De pontosabban szólva azt mondhatom: lelkében érintette meg és mintegy magával ragadta ez a szakrális esemény. Márton 13 évvel ezelőtt ült fel az első különzarándokvonatra, amely Budapestről indult Csíksomlyóra és az ezeréves határra. A zarándokvonat több év után sokak gondolatából született meg, így az övéből is. Azóta minden évben jelen volt a vonaton, csak a két utolsó évet kellett kihagynia a világjárvány miatt. Mindvégig, minden úton szorgalmasan megörökített minden fontos mozzanatot a fényképezőgépével.

Kérem Önöket, Kedves Jelenlévő Barátaim, tekintsenek el attól, hogy a kiállításról ennél többet vagy részletesebben beszéljek. Ezek a tablók, ha elkezdik böngészni a rajtuk látható fotókat és szövegeket, úgyis mindent elmondanak, magukért beszélnek. Én inkább a szerzőről, Okos Mártonról mondanék pár általam fontosnak tartott dolgot.

Márton Erdélyben született a Kalotaszeg tájegység egyik falujában, Kalotaszentkirály-Zentelkén. Az elnevezésből is látszik, hogy ez két falu egyesüléséből született, ugyanúgy, mint Kercaszomor is Szomoróc és Kerce egyesüléséből. Olyan vidéke ez a valamikori történelmi Magyarországnak, ahol az immár százéves idegen uralom ellenére is megmaradt a magyarság. Csaknem negyven többségében magyar település lakói éltetik itt tovább anyanyelvüket, csodálatos kultúrájukat, népviseletüket. Mindegyik község lakosai a református vallást követik, egyetlenegy falu van, Jegenye, amelyet katolikusok laknak. Nos, ilyen környezetben nő fel a fiatal Okos Márton, aki gyermekkorát és iskolás éveit még a Ceauşescu-rémuralom utolsó, talán legvéresebb időszakában éli meg.

Egyet tud biztosan: el Romániából, el innen, minél hamarabb, minél előbb! Át is jön Magyarországra, 1988-ban. Kivételképpen nem a zöld határon át, mint oly sok erdélyi menekülő fiatal akkoriban. Ő betartotta a törvényes utat, kivárta azt a csekély nyolc esztendőt, míg útlevelet kapott. De hamar kiderült, hogy nem nyugodt egzisztenciát akar teremteni magának kis-Magyarországon, ami amúgy a legtermészetesebb cél lett volna. Neki az volt a lelke mélyéből táplálkozó törekvése, hogy a hazai és az európai közvélemény figyelmét felhívja a román rendszer elvetemült falurombolási programjára. Kitalálta a tiltakozásnak a módját: egy partiumi barátjával, akivel már Budapesten ismerkedett meg, elgyalogol Strasbourgon át Párizsig, hogy az út folyamán mindenütt nagy nyilvánosság előtt elpanaszolja az erdélyi magyarok jogfosztottságát. És csakugyan véghezvitte ezt a sokak által lehetetlennek ítélt vállalkozást. Mint sok mindenben, itt is szerencséje volt: Soós Kálmán személyében, aki akkoriban a magyar békemozgalom sajtófőnöke volt, támogatóra talált. Az első világháború után elcsatolt erdélyi település, Kalotaszentkirály-Zentelke fia és a már-már elorozott, de az itteni lakosok által hősiesen visszavívott Szomoróc település szülötte mondhatni azonnal egy húron pendültek. Ez a közös nevező azóta is megvan közöttük.

Ám hogy ne csak csupa „jót” mondjak Okos Mártonról: a fentiekből is kitűnik, hogy ő egy végtelenül makacs és nyughatatlan ember. Miután sikerrel végrehajtotta a több mint 1680 kilométeres gyalogutat Párizsig, azonnal új feladat után nézett. A diktatúra bukása után szülőfalujában Ady Endrének állítottak emlékművet, majd Körösfőn Vasvári Pálnak. (Kalotaszeg falvaiban kegyelettel őrzik az egykori márciusi ifjú emlékét, aki 1849 nyarán az itteni hegyekben vívott egyik csatában halt hősi halált, és aki másfelől a magyar újságírás egyik szellemi megalapozója volt.) Ez az emlékmű, egy gyönyörű kopjafa mai is ott áll Körösfő település központjában, a református templom aljában. Hosszú órákba telne elmesélnem, milyen viszontagságok kísérték a Vasvári-kopjafa sorsát: felállításának makacs elutasítása, a felállított kopjafa meggyalázása, többszöri lebontásának elrendelése, közel tíz éven át tartó pereskedés és így tovább.

Ide kell idéznem egy személyes emlékemet, amely ugyancsak Okos Márton személyével és a kopjafával kapcsolatos és rávilágít bizonyos erdélyi magatartásformákra. A Sajtószakszervezetnek és szerkesztőségemnek, az akkori Népszabadságnak a megbízásából az 1990-es évek derekán Körösfőre utaztam, hogy a szokásos ünnepségen én is koszorút helyezzek el a Vasvári-kopjafa talapzatán. Éjfél után pár perccel szálltam le a buszról Körösfő közepén. Nem könnyen, de találtam egy kivilágított ablakú portát: szerencsémre kiderült, hogy itt lakik az az illető, aki vár rám. Péntek László és kedves felesége olyan természetes szeretettel fogadtak, mintha déli ebédre jöttem volna. Így is volt valójában: a bőséges éjfél utáni vacsora jó két órába telt. Aztán Péntek Laci, aki az első pillanattól a barátom lett, éjjel kettő tájban a kocsiján elfuvarozott engem Kalotaszentkirályra, merthogy, mint mondta, ott lesz a szállásom, Okos Mártonéknál. Márton és az édesanyja, Erzsébet néni az éjszaka kellős közepén egy újabb vacsorával kínáltak meg: egyen csak, kedves László, bizonyára megéhezett a hosszú úton Budapesttől. Hajnali fél ötkor kerültem ágyba, de a délelőtt tizenegy órakor Körösfőn kezdődő református templomi istentiszteleten, majd a kopjafakoszorúzáson már-már fitt voltam. Ennyi a felidézett emlékem első körösfői ünnepségemről, amit csak azért meséltem most el Önöknek, hogy az ottani, az erdélyi emberi viszonyokat, a barátságot, a vendégszeretetet, a testvéri fogadtatást érzékeltethessem. (Megjegyzem, itt is ugyanezzel a szeretettel találkoztam az elmúlt húsz év alatt az őrségi emberek részéről.)

A nyughatatlan Okos Márton legújabb projektjéről, a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesületről, amelynek éppenséggel ő az elnöke, már nincs időm röviden sem szólni.  Mondja el ezt ő maga: Okos Márton. És mondja el azt is, hogy miért kapta ez a kiállítás azt az érdekfeszítő címet: Szent Márton szülőhelyétől Márton Áron szülőhelyéig.

Nekem már csak egy feladatom van: hogy e szavak után tisztelettel megnyissam a kiállítást, és tartalmas, tanulságos megtekintést kívánjak hozzá mindenkinek. 

Köszönöm a kedves figyelmüket! 

Györke Gyuláné, az Őrségi Karitász vezetője az őrségiek csíki emlékeit idézte fel. Elmondta, hogy ő maga is többször részt vett a csíksomlyói búcsún és minden ilyen alkalom nagy lelki élményt jelentett számára. Szólt az őrségiek gyimesbükki látogatásairól is és a Böjte Csaba ferences szerzetessel, valamint Majnek Antal munkácsi püspök atyával kialakított kapcsolataikról, és arról a többrétű támogatásról, amit ennek révén az erdélyi és a kárpátaljai nehéz sorsú gyermekek számára nyújtottak. „Aki kereszténységében és magyarságában erősödni akar, annak el kell mennie Csíksomlyóra” – mondta Györke Gyuláné, hozzátéve, hogy a csíksomlyói búcsú mára az összmagyarság ünnepe lett, függetlenül a vallási hovatartozástól.

A fotókiállítást készítő Okos Márton, mielőtt ismertette a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokvonatok történetét, visszalépett harminckét évet az időben és elbeszélte a jelenlévőknek, miért és hogyan vitte el 1989 nyarán másodmagával Erdélyt Európába, vagyis tette meg Juhos Gábor barátjával együtt gyalogosan az utat Budapesttől Párizsig. A nem mindennapi történetet könyvben is összefoglalta, valamennyi, a misszióhoz kapcsolódó dokumentumot is közreadva benne. Legfrissebb munkája pedig – ahogyan azt Soós Kálmán is jelezte – az Erdélyi lengyel emlékhelyek, történetek című kötet, amelynek a megjelenése a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület és a szilágysomlyói Báthory István Alapítvány által meghirdetett és szervezett idei Báthory Emlékév jeles eseménye.

A Szent Márton szülőhelyétől Márton Áron szülőhelyéig című fényképkiállítás a tervek szerint Kercaszomorócról, a Legbátrabb Faluból Balassagyarmatra, a Legbátrabb Városba vándorol majd tovább.

Tárlatképek és szöveg: Varga Gabriella