Menü Bezárás

Ez is a mi sarunk!

Olyan érdekes ez a magyar nyelv, hogy egy szónak három értelme is lehet.

Sokszor panaszkodnak az emberek, hogy ilyen és olyan az egyház, a papok, a hívek s még sorolhatnám. Ha ilyeneket olvasok, a kommentbe azt szoktam írni, hogy ez a mi sarunk is. Mert ha valami nem tetszik nekünk, akkor ne csak beszéljünk róla, hanem változtassuk meg. Ahogyan saját magunkon javítva az egész világot is jobbá tehetjük. Egy fecske nem csinál nyarat! – szokott a válasz lenni. Nem, nem csinál, de össze tudja piszkítani a szélvédőt!

Zarándoklat során, az egyik háznál olyan tiszta volt a padló, hogy mindenki levette az ajtóban a lábbelijét. Egymás mellett sorakoztak a cipők, bakancsok, szandálok. Kifelé jövet valaki éppen a mienket szerette volna tévedésből felvenni. Erre felkiáltottunk: Ez a mi sarunk! – Ó, bocsánat – és e rövid szituációból hosszú barátság lett. Azóta is ez a közös jelmondatunk: Egy a célunk, még ha sokszor más utakon is járunk!

A sár a mai világban rossz, piszkos dolog, pedig nagyon hasznos dolog is lehet. Jézus is sarat készít, hogy meggyógyítsa vele a vakot (Jn9,1.6–9.13–17.34–38), és sokan a sárral tapasztják a ház falát.

Hát ez is a mi sarunk!

Funke Attila, Erding

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.