Bevezető
Az egész 2021 nyarán kezdődött, amikor is tudomást szereztem az Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja Facebook-oldaláról arról, hogy Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános, ugyanúgy, mint 2020-ban a Nemzeti Összetartozás Évében, az Eucharisztikus Kongresszus évében is meg akarja ajándékozni verseskötetével az európai magyar plébániákat. Két könyvről, verseskötetről volt szó. A Lakoma 2020-ban jelent meg az Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére, Az élet kenyere pedig 2021-ben. Utóbbi csupán az Eucharisztiáról szóló verseket tartalmaz, 88-at, míg a Lakoma vallásos színezetű szonetteket, szám szerint 156-ot. A papköltő otthonosan mozog a szonett műfajában, minden verse önfeltárulkozás, tanúságtétel mély hitéről. Az élet kenyere című verseskötet a verseken felül az Oltáriszentséget ábrázoló festményeket, grafikákat is tartalmaz. A 22 festmény és grafika mind a költő tulajdona és nagy részük a plébániáján tartott, nyolc éve megrendezett Szent Lukács festőtáborban folyó munka eredménye.
Láttam fényképet a Németországba folyó terjesztésről, vettem a bátorságot és írtam Varga Gabriellának, vajon én nem terjeszthetném-e Baricz Lajos atya könyveit Felvidéken. Úgyis valami szolgálatra vágytam, és ez szívemhez közelállónak tűnt.
Meglepetésemre örömmel fogadták az ajánlkozásomat, és megegyeztünk abban, hogy elhozzák nekem a könyveket. Sőt nemcsak azt hozták el, hanem a Keresztény Élet újság előző évi eladatlan példányait is, használjam fel az emberek építésére belátásom szerint. Első gondolatom az volt, hogy viszek a kórházakba, amelyeknek egészségi állapotom okán úgyis gyakori látogatója vagyok. Elhatároztam, hogy naplót készítek a látogatásaimról a plébániákon.
Első képem a könyvek elhozatalának napján készült. A képen Varga Gabriella, Okos Márton és jómagam vagyok.
Első utam természetesen a városomban, Párkányban lévő plébániára vezetett, ahol Fóthy Zoltán esperes-plébános atya kedvesen fogadott, mint mindig. A neki szánt személyes példányokon kívül még pár könyvet hagytam nála Mózes Gyula plébános úr részére. Ezenkívül a NEK-re kapott kék könyvekből is hagytam náluk, és mivel a Lakoma című kötetből 30-cal több példányt kaptam, ezt is a plébános úrnál hagytam, cselekedjen velük belátása szerint. Ezen könyvek további sorsáról nem tudok, de a plébános urat ismerve biztosan olyan kezekbe kerültek, akik azokat mélyen tudják értékelni. A Keresztény Élet példányait széthordtam a városba, érdeklődőknek és a könyvtárnak.
Második utam Garamkövesdre (Kamenný Most) vezetett. A közeli falucskába biciklivel mentem el, és mivel a plébános úr, Hupka József nem volt otthon, a postaládájában hagytam a neki szánt könyveket egy későbbi sms-üzenet kíséretében.
Garamkövesd egy költő, Gyurcsó István szülőfaluja is. Baricz Lajos könyvét elvittem az emlékműhöz és ott is lefényképeztem – szellemi kapcsolatot képezve három költő között, ha jómagamat, fűzfapoétát is költőnek veszem.
Herdics atyának, a Remény című hetilap szerkesztőjének is küldtem néhány példányt, mert illőnek találtam neki is küldeni, még ha nem szolgál egy plébánián sem, mivel címzetes apát.
Harmadik utam Ebedre vezetett. Mivel szomszédos falu, ide is biciklivel mentem. A szentségimádás és mise után adtam át Borka atyának Baricz Lajos könyveit. Az atya kedvesen, kissé meglepetten fogadta. A templomból kijövet vettem észre, hogy leeresztett a biciklim hátsó kereke. Szerencsére a faluban nagyon kedves, segítőkész emberek élnek, akik felfújták nekem azt és a párkányi állomásig ki is bírta, azután gyalogosan kellett mennem, de Isten útjai kifürkészhetetlenek… Alkalmam volt az állomási bérházakba tenni egy-egy példányt a Keresztény Élet hetilap régebbi számaiból. Remélem, lelki épülését szolgálta azoknak, akiknek a kezébe került.
Következő utunk a fiammal Karvára vezetett, ahol nem találtunk plébánost, mivel Mocsról jár át oda, viszont a polgármester úrnál hagytunk neki könyveket. A polgármester úr templomlátogató személy. Amúgy a falu szép. Odajártam valamikor régen mezőgazdasági iskolába, a kertész szakmunkáslevelet ott szereztem, de azóta épült ott egy csodálatos kilátó, bicikliút, és vannak sajnos dolgok amik inkább leépültek, minthogy épültek volna. 2014-ben ott egy kápolnát is szenteltek. Ott hagytunk egy köteg Keresztény Élet hetilapot.
Komáromba is a fiammal mentem. Kiss Róbert helynök ugyan szabadságon volt, de a plébánia irodájában tudtunk neki hagyni könyveket, öt példányt vittünk Baricz Lajos könyveiből és ötöt a NEK-es kék könyvből is. Közben bejártuk a várost. Megnéztük az Európai udvart, a bástyát, a Jókai Színházat és hamburgereztünk a Tri triples-ben. Persze a Szent András-templomot is megcsodáltuk. A komáromi parkban volt egy kis szabadtéri könyvtár, ott is elhelyeztünk néhányat a Keresztény Élet régebbi példányaiból.
Következő utunk Szalka volt. A plébániahivatal a templommal szemben volt és a pap nagyon kedvesen fogadott. Be is hívott volna, de misét készült tartani a szomszédos Bajta faluban. Így hát megáldott, én átadtam a könyveket és elköszöntünk egymástól. Készítettem néhány fotót a faluban és hazautaztam a busszal.
Más alkalommal Bénybe utaztam. Itt nagyon szép a templom és van egy csodatévő szent kutacska is, ahová gyógyulni járnak az emberek. Sajnos a plébános urat nem találtam otthon, láss csodát világ, éppen Párkányban volt. Ahogy beszélgettem a falubeliekkel, rákérdeztem Molnár Tamás atyára, aki a falu szülötte és éppen akkor kapott egy jelentős kitüntetést Áder János magyar köztársaságin elnöktől. Ahogy kiderült, éppen a valamikori óvó nénijét szólítottam meg, aki elmondta, mennyire büszke valamikori kis neveltjére. A helyi papról megtudtam, hogy az édesanyjával lakik, tehát mégiscsak bemerészkedtem az amúgy nyitott kapun a kertbe, ahol édesanyja éppen kaprot szedett. Elmondtam jövetelem célját, ő behívott, kávéztunk, sütiztünk, majd illedelmesen elköszöntem és elindultam megkeresni a kutacskát, ami kívül van a falun, de félúton jobbnak láttam visszafordulni, mert erősen beborult. Aznap bizony megáztam és néhány napig prüsszögtem is. Viszont a hely olyan szép, annyira árad belőle a szentség, hogy aznap szinte dőltek belőlem a versek.
Isten akarata
Ma (2021. szeptember 19-én) elindultam Baricz Lajos atya könyveivel Udvardra. Udvardon nagyon szép templom van, és én ott akartam részt venni a vasárnap misén, és fel szerettem volna végre keresni a kálváriát is. Biciklivel mentem az állomásra, szándékomban volt a biciklit felvinni a vonatra is, hiszen az udvardi állomás is igen messze van a falutól. Mindjárt elsőre kellemes meglepetés ért, a bicikliszállítás most ingyenes. Megörültem, tudom én, a pénzem hová tenni. Fel is szálltam a vonatra, a biciklit a neki kihelyezett tartóba tettem, leültem és olvasni kezdtem Lajos atya Telehold című könyvét. Egy ideig gyönyörködtem az író humorában, emberi és papi lelkületét csodálva, majd imádkozni kezdtem küldetésem sikeréért. Nem részletezem pontosan, mit kértem, nem tartozik az csak rám meg az Úristenre, de így fejeztem be: ne az én akarom legyen meg, hanem a tiéd, Uram. Hát most meghallgatott az Isten vagy sem? Meghallgatott, de az Ő akarata szerint. Nagy izgalommal vártam az Udvardra való érkezést és mit ad Isten? Miután leemeltem a tartóról a biciklit és az ajtóhoz mentem, a gombot bizony hiába nyomkodtam. Pirosat jelzett és nem nyílt ki. A vonat elindult és bemondták, hogy a következő állomás Érsekújvár. Kicsit kétségbeesve néztem körül, aztán eszembe jutott, mit is kértem. Mentem Újvárba. Ott felültem a biciklire és behajtottam a főtéri templomhoz. Egy fiatalembertől érdeklődtem a magyar mise helye, időpontja vagy legalább magyar pap iránt. Ő tudtomra adta, hogy itt most szlovák mise lesz és a magyar papot a plébánián találom meg szerinte, de kérdezzem meg a sekrestyést. Elmentem hát a sekrestyés után, aki felvilágosított, hogy a magyar atya most a ferences templomban misézik. Azt a misét már lekéstem, így hát megkérdeztem, nem hagyhatom-e itt a könyveket. Igent mondott én pedig elbúcsúztam. Azt azért még elmondtam, hogy Udvardra szerettem volna menni, de nem nyílt ki a vonatajtó. Isten akarata, értettünk egyet. Kint csináltam néhány fotót, de a szívem visszahúzott. Így vettem részt ma egy szlovák szentmisén Újvárban, megerősödve az Úr testével. Legyen neki hála. Visszafelé a vonaton megérdeklődtem a kalauztól, mi is történhetett. Együtt próbáltuk ki, az ajtó tökéletesen működött. Akkor valóban Isten akarata volt, mondtam, erre a kalauz azt mondta, ha nagyon gyorsan egymás után kétszer nyomja valaki meg, akkor is beakad. Nem emlékszem arra, hogy kétszer nyomtam volna meg, de ha igen, akkor nagyon akartam valamit, amit az Úr teljesen másképp gondolt.
Pozsonyba a fiammal mentem. Nem tudtuk, hol találjuk meg Molnár Tamás atyát, de bíztunk Isten vezetésében. Először a Szent Mihály-dómba mentünk be, ez rendkívül szép. Innen a ferencesek kolostorához küldtek minket. Mivel nem nagyon ismerem Pozsonyt, bizony gond volt rálelni. Viszont a kapucinusok templománál leültünk, és rövid időn belül láttunk egy fiatalembert szerzetesi ruhában. Útbaigazítást kértem tőle, és volt olyan kedves, hogy elvezetett minket a ferencesek kolostorához, itt át tudtuk adni a könyveket, viszont közös utunk még nem ért véget, a kedves fiatalember még a Slavínhoz (katonai emlékmű) vezető utat is megmutatta nekünk. Közben elmeséltem, honnan vannak a könyvek, mi honnan vagyunk és miért vállalkoztunk erre a munkára. Ő is mesélt magáról, arról, hogy Isten segítségével talán egyszer pap lesz. Remélem, megérem a felszentelését. Kedves kelet-szlovákiai fiatalember volt, Stanoként mutatkozott be.
Köbölkútra egyedül mentem, már régebbtől szerettem volna megnézni a templomát, mert mindig csak a vonatablakból láttam. Persze előre tájékozódtam a neten, kit is találok majd itt. Felvillanyozott a gondolat, hogy Felvidék egyetlen magyar jezsuita szerzetesét fogom itt látni. A falu szép volt, napos időben mentem. Sokat fényképeztem. Ami meglepett, hogy Puss Sándor atyát nagy munkában találtam, éppen villanyvezetéket húzott. A Szent Korona-kápolna építésén dolgozott. Mivel egy gödörben tartózkodott hozzám képest, átadtam neki a könyveket, szám szerint hármat. Az atya épp karanténban volt, ezért dolgozott egymaga, tünetmentes covid-fertőzött volt. Rendkívül szimpatikus ember. Kiváltságnak érzem, hogy módomban állt beszélni vele.
Több papnak postáztam a könyveket, például Légre, Gútára, Apátújfalura, Ipolybalogra és máshová.
Összességében annyit mondhatok: ez a vállalás nekem nagyon gazdagító tapasztalat volt!
Dufek Mária, Párkány