Cserháti Ferenc püspök szentbeszéde Nagyboldogasszony ünnepén Budapesten a Gazdagréti Szent Angyalok-templomban

Bevezető a szentmise kezdetén

Krisztusban Szeretett Testvéreim, határainkon innen és túl, szerte a nagyvilágban és itt, a gazdagréti Szent Angyalok-templomban! Nagyboldogasszony ünnepén az ég felé irányítjuk tekintetünket: a megdicsőült Szent Szűzre, a mi Nagyasszonyunkra, akinek egykor Szent István királyunk oltalmába ajánlotta országát és egész magyar népünket. A Boldogságos Szűz Mária azóta – egy lángoló lelkű apostol megfogalmazása szerint „a magyar nép hivatásának őrangyala” (Prohászka, Az imaórák liturgiája IV, 1337. o.), aki gyászos történelmünk során ismételten megmutatta hathatós, égi pártfogását azok iránt, akik istenanyai segítségét kérték. Így volt ez Buda felszabadításánál 1686-ban, és így volt ez 1567 pünkösd szombatján Csíksomlyón is. A Nyugatra me­nekült magyarok a második világháború után ugyancsak a Szűzanya palást­ja alatt kerestek oltalmat: Máriacellbe, Altöttingbe, Lourdes-ba és Fatimába zarándokoltak. Az USA-ban, Youngstown-ban felépítették a Csíksomlyói Szűzanya szentélyét; Ausztráliában a Penrose Parkban kis emlékhelyet építet­tek Jézus Anyjának, a mi Nagyasszonyunknak, hogy legyen hová zarándokol­niuk a messze idegenben.

Ma Budapestre, a Gazdagréti Szent Angyalok-templomba hoztuk el a Csíksomlyói kegyszobor másolatát, hogy a nemzeti összetartozás jeleként, itt, a budai hegyvidéken is emlékeztessen minket arra, hogy a kegyetlenül szétszakító Tria­non ellenére is egy nép vagyunk, bárhol is éljünk e világon. A gazdagréti dom­bon ma felállítjuk a Trianoni Keresztet és megáldjuk a Csíksomlyói Szűzanya szobrát, hogy Szent István király örökségét hirdesse, az égiekre irányítsa tekin­te­tünk, Nagyasszonyunk pártfogását kérjük, és így Nála mindig oltalmat talál­junk. Legyen ez a szentély valóban az a hely, ahol minden vándor magyar hazatalál és istenanyai oltalmat nyer. – Nagyboldogasszony ünnepén, első szent királyunk példáját követve, ma újra Nagyasszonyunk oltalmába ajánlom közösségünk minden tagját és mindazokat, akik mai online-közvetítésünk által, bárhol a világon bekapcsolódnak szentmisénkbe, a Csíksomlyói Szűzanya-szo­bor és szent jelvényeink ünnepélyes felavatásába hazánk fővárosában, a gazdag­réti Szent Angyalok-templomban.

Szentbeszéd
(Olv.: Jel 11,19a. 12,1–6a.10; Szentlecke: 1 Kor 15,20–27c; Ev.: Lk 1,39–56)

Krisztusban Szeretett Testvéreim, határainkon innen és túl, szerte a nagyvilág­ban és itt, a gazdagréti Szent Angyalok-templomban! Az imént egy szép evangéliumi szakaszt hallottunk Szűz Mária és Szent Erzsé­bet találkozásáról Júda egyik városában, Jeruzsálem szomszédságában. A tudósítás fel se keltené figyelmünket, ha az csupán két egyszerű, rokonszere­tő asszony érzelgős találkozásáról szólna. Itt azonban sokkal többről van szó: a Megváltás kezdetéről, az Isten Fiának eljöveteléről, Isten örök tervének megva­lósításáról, egy világra szóló eseményről és benne két asszony rendkívüli köz­reműködéséről. Szó van benne egy kismamáról, a Názáreti Szent Szűzről, aki szíve alatt hordozta isteni Gyermekét, miközben meglátogatta idős rokonát, Erzsébetet Ain Karimban. Szó van benne ennek a teljesen meddőnek hitt idős asszonynak az ujjongó magzatáról, Keresztelő Jánosról, az Úr jövőbeli előfutá­ráról és követéről. Ez a két egyszerű és várandós asszony, Isten kifürkészhetet­len és különös kegyelme révén, világhírnévre tett szert, mert „hitt annak beteljese­désében, amit az Úr mondott neki”, és készségesen vállalta Isten üdvözítő akaratának, a megváltás világra szóló eseményének egészen különleges szolgá­latát. Mária kegyelemmel teljes asszony lett, mert ha kezdetben még nem is ér­tette Isten üzenetét, de elfogadta azt, és szíve alatt hordozta az Isten megteste­sült Szent Igéjét, a Világ Megváltóját; Erzsébetet úgyszintén betöltötte a Szent­lélek; a szíve alatt ujjongó magzatával együtt, a feléje közeledő, várandós kis­mamában, a Lélek indítására felismerte és áldotta Üdvözítőnk Édesanyját, Má­riát, és isteni Gyermekét, a várva várt Messiást. A mai szentmise evangéliumá­nak két gyenge és törékeny szereplője, Mária és Erzsébet valóban nem sokat számíthatott a kortársak szemében. A legtöbben talán még csak észre sem vették őket, tudomást sem szereztek Róluk és rendkívüli szolgálatukról a megváltás művének világra szóló eseményében. Evangéliumi történetünk mégis megerősíti azt a hívő meggyőződést, hogy Isten ismételten a benne bízó, erőtlen és gyenge embereket választja ki arra, hogy megszégyenítse velük az erőseket, akik elfe­lejtették, hogy semmi erejük, hatalmuk sem lenne, ha azt onnan felülről nem kapták volna (pl. Dávid).

Ma tekintsünk csak egyedül a mennybe felvett Názáreti Szent Szűzre, aki hinni tudott Istenben, elfogadta akaratát és ezért Isten felmagasztalta Őt. Amikor ha­zájában és népe körében már annyira elhatalmasodtak az idegen és pogány szokások, hogy már csak alig néhányan reménykedtek a Szabadító, az Üdvözítő eljövetelében, hiszen ekkor már a Jeruzsálemi Szentély is idegen befolyás alatt állt, akkor ez az egészen kicsi és egyszerű szolgálóleány, mit sem törődve kör­nyezete hitetlenségével és vallási közönyével, még mindig töretlen hittel várta Isten ígéreteinek beteljesedését; elfogadta Isten akaratát és szívébe zárta meg­testesült Igéjét. Ezáltal Mária Isten kiválasztott, kedves, szép leánya lett: nagy dolgot művelt vele a Hatalmas, felmagasztalta őt, felvitte a mennybe, és íme, mindmáig boldognak hirdeti őt minden nemzedék (Lk 1,48–50). Valóra vált Erzsébet Lélektől ihletett prófétai jövendölése: „Boldog, aki hitt annak be­teljesedésében, amit az Úr mondott neki” (Lk 1,45). Mária, Isten kedves, szép teremtménye mégsem önmagában tetszelgett. Elhárítja az őt megillető dicsére­tet, mert tudja, kinek köszönheti létét. Isten elsőbbségét hirdeti, az Urat dicsőíti és magasztalja, gyönyörű imát mond, amely örök időkre a hívő ember Isten előtti helyes magatartását tükrözi és ezért érdemes azt ismételten átelmélkedni.

A Magnificatban, ebben a gyönyörű szép hálaadó imában és költeményben a Boldogságos Szűz Mária kifejezésre juttatja a hívő ember örömét a gondviselő Isten létezése, az Üdvözítő eljövetele és világban tapasztalható működése felett. Elmondja, hogy akiben Isten Szent Lelke és ereje működik, abban isteni élet fakad, abból erő árad és ezért boldognak hirdeti őt minden nemzedék. Elmond­ja, hogy akiben az Isten Szent Lelke működik, az Isten szentségének hordozó­jává, jelévé és eszközévé válik a földön. Ahol ugyanis Isten megjelenik és szín­re lép, ott megváltoznak az életkörülmények: kikopnak a régi rossz szokások, irgalmassá válnak az emberi kőszívek és megenyhülnek az ember által felállított kőkemény törvények. A jelentéktelen emberekből jelentősek lesznek ott, ahol félik az Istent, és engedik, hogy Isten fénye, a Szentlélek ereje hassa át az em­beri szíveket: „Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt” (Lk 1,50) – énekli Mária a Magnificatban. Isten közelében a gőgös, az ön­ma­gát istenítő ember elveszíti minden álnok tekintélyét és hatalmát, a hívők viszont eltelnek Isten javaival és elnyerik a teljes életet. Megtapasztalják, hogy a Hatalmas és a Szent nagy dolgokat művel velük és egész környezetükben: a családban, az egyházban és a társadalomban. Megtapasztalják, hogy az utolsók­ból elsők lesznek; az éhezők jóllaknak; a gazdagok, a hatalmasok háttérbe szo­rulnak, ha csak saját erejükben bíznak, önmagukkal és a földiekkel törődnek: „Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhe­zőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel” (Lk 1,52–53) – olvassuk szó szerint a Magnificatban. Így a Szent Szűz közreműködésé­vel Isten Fia valóra váltotta, beteljesítette, amit a hívő zsidók – Ábrahám és utódai – mindig is vártak a kapott ígéretek alapján: eljött a Messiás, Jézus Krisz­tusban megjelent az Isten emberszerető jósága, a Világ Üdvözítője, és épül az Isten Országa a földön.

A Boldogságos Szűz Mária éneke arra emlékeztet, hogy nagy az Isten hatalma, Nála irgalmat és üdvösséget találnak mindazok, akik félik Őt. Karja erejével nagyszerű dolgokat művel. Ez a Csíksomlyói Szűzanya-szobor, amelyet ma a gazdagréti templomban felállítunk, ugyancsak azt hirdeti, hogy Isten meghall­gatja a benne hívők, a csendes imádkozók kéréseit, és elhalmozza minden jóval azokat, akik ezt Tőle várják.

Napjainkban különösen szükségünk van ilyen hívő és imádkozó emberekre, akik Istentől várják az üdvösséget, itthon és külföldön egyaránt. „Legyünk most az imádság nemzete. Ha újból megtanulunk imádkozni, lesz honnét erőt és bi­zalmat meríteni” – buzdított Mindszenty József bíboros 1945. október 7-én esztergomi székfoglaló beszédében, a miénkhez hasonló válságos időkben. XII. Piusz pápa szózata is többször beigazolódott már: „Nagy a hatalma annak a hadseregnek, amelyik a kard helyett a rózsafüzért tartja kezében” (vö. XII. Piusz, Ingruentium Malorum enciklika a rózsafüzér imádságról, Róma, 1951. szeptem­ber 15.). Még legodaadóbb erőfeszítéseink, látványos sikereink is csak akkor lesznek gyümölcsözőek, ha szívünkbe fogadjuk a Szentlélek megtermékenyítő erejét, az Isten Igéjét, mint ahogyan ezt a Boldogságos Szűz Mária is tette és a Magnificatban szépen megénekelte.

Ez azt jelenti, hogy a lázas emberi tevékenységek és akciók mellett nagy szük­sé­günk van a kontemplációra, időt kell szakítanunk az elmélkedő imára, a hit elmélyítésére is, mert az áldás mindig felülről, Istentől jön: ő teszi termékennyé, gyümölcsözővé minden igyekezetünket és munkánkat; Ő adja az áldást és teszi sikeressé verejtékes munkánkat. Istennel épül a város és az ország; vagy más­képpen fogalmazva: legyen minden tettünk, mozgalmunk, intézményünk, szer­ve­zetünk istenes bensőnk tükörképe és vetülete – legyen hitünk és életünk egy­behangzó, koherens, amint ezt napjainkban Ferenc pápa mondogatja, mert csak ezután remélhetjük, hogy általunk és közöttünk is nagy dolgokat művel a Szent és a Hatalmas.

A mennybe felvett és megdicsőített Nagyboldogasszony ma is azt kéri tőlünk, amit egykor Kánában a fiataloktól: Tegyétek meg mindazt, amit csak mond az Úr! „Arra buzdít, hogy az Urat kitartóan és bizalommal kérjük; hogy Hozzá ha­sonlóan, irgalmasok és alázatosak legyünk; hogy megtartsuk az Úr parancsait és megtegyük az Ő akaratát; arra buzdít, hogy Istent mindenben és mindenekfelett szeressük; hogy virrasztva várjuk Urunkat, amíg el nem jön” (Vö. Introduzione alle Messe della Beata Vergine Mária, CEI. a.17.).

Nagyboldogasszony ünnepe, a Csíksomlyói Szűzanya-szobor és a többi szent jelvény mai felavatása itt, a gazdagréti Szent Angyalok-templomban azt üzeni, hogy tárjuk ki szívünket az Úr előtt, fogadjuk szívünkbe az Úr Szent Lelkét, tartsuk meg az Ő parancsait, és akkor megtapasztaljuk, hogy közöttünk is nagy dolgokat, sőt csodákat művel a Hatalmas, az Úr: nagyszerű dolgokat tesz karja ereje és szent az Ő Neve! Ámen.

2020. augusztus 15.

Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök szentbeszéde a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok-templomban.

A szentmise visszatekinthető ITT.

A Csíksomlyó Magazin fényképgalériájából

Fényképek forrása: Csíksomlyó Magazin Facebook-oldala