Menü Bezárás

Hit Pajzsa-díj 2022 – Kövér László köszöntőbeszéde

Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott segédpüspöke és Kontra Éva szerzetes, a Magyarok Nagyasszonya Társaság első általános elöljárója kapta idén a Hit Pajzsa-díjat. A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából évente odaítélt elismerést Budapesten, a Jezsuita Rend Párbeszéd Házának dísztermében adták át 2022. február 26-án. Az átadás előtt Kövér László, az Országgyűlés elnöke mondott köszöntőbeszédet. Ezt olvashatják az alábbiakban.


Kövér László köszöntőbeszéde a Hit Pajzsa-díj 2022. évi átadásán, a Párbeszéd Házában, 2022. február 26-án

Budapest, 2022. február 26. Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából évente odaítélt Hit Pajzsa-díj átadó ünnepségén Budapesten, a Jezsuita Rend Párbeszéd Házának dísztermében 2022. február 26-án. Tamás József romániai magyar katolikus püspök, a Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott segédpüspöke és Kontra Éva szerzetes, a Magyarok Nagyasszonya Társaság első általános elöljárója kapta idén a Hit-pajzsa díjat. MTI/Kovács Attila

Főtisztelendő Atyák! Kedves Testvérek!

Az elmúlt két esztendőben életünket feldúló járvány csituló hullámai után szívből jövő öröm ma ismét személyesen találkozni, közösségi együttléteinket újra természetesnek megélni, helyreállítani, szeretetben, egészségben, biztonságban. Ezért mindannyiunk nevében köszönöm a Hit Pajzsa-díj alapítójának, korábbi képviselőtársamnak, Horváth Béla úrnak, a Mindszenty Társaságnak és a Párbeszéd Házának a mai együttlétünk megszervezését. Ezen összegyülekezésünk akkor lehet teljes, ha kegyelettel emlékezünk azokra, akik már nem lehetnek velünk: Mádl Dalma asszonyra, a keresztény közélet kiemelkedő személyiségére, aki a Hit Pajzsa-díj ügyét mindig is szívügyének tekintette, és Gyurkovics Tiborra, lényeglátó magyar gondolkodónkra, a díj társalapítójára. Ők már az égi magasságokból oltalmazzák a mi földi küzdelmeinket.

A kommunizmus áldozatainak tegnapi emléknapján arra emlékeztünk, hogy az áldozatok sorsa intelem a jövő nemzedékeinek. Intelem arra, hogy minden időkben vértezzék fel magukat, mert az istentagadásból mindig embertelenségbe torkolló gonoszság soha nem fogy ki a fegyverekből. A legyőzhetetlen, az áttörhetetlen páncél erejét pedig mindig a lélek ereje adja.

Krisztus óta kétezer esztendő bizonyítja:

soha nem az győz, akinek a fegyvere erősebb, hanem az, akinek a hite.

Napjainkban is, miként azt Szent Pál apostol megjövendölte, „nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem […] ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen” (Ef 6,12). 

Eme lelki fegyverzet részei között – az igazság öve, a megigazulás páncélja, a hithirdetés készségének saruja, az üdvösség sisakja és a Lélek kardja mellett – találjuk a hit pajzsát, amely alkalmas „a gonosz minden tüzes nyilának” elhárítására (vö. Ef. 6,14–17).

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A sivatagon mindig csak a karavánok tudnak átkelni. A kommunizmusban a hitet csak azok tudták átmenteni, akik – társakként Isten közelségében – vállalták a veszélyt, és elindultak erre az utazásra: egymás segítésével napról napra megtették a kiszabott utat, megtették, amit kellett. A kommunizmus idején hívő keresztényként – különösen pedig Isten szolgájaként vagy szolgálóleányaként – élni csak bátran lehetett.

Mindannyian tudták, hogy mire vállalkoznak. Az egyházi szolgálat, de a közösségi élet bármilyen formája is hátratétellel járt: szegénységgel, állandó megfigyeléssel, zaklatással, nemritkán fizikai bántalmazással, szabadságvesztéssel vagy éppen vértanúsággal. A hatalom szemében ugyanis mindez ellenállást jelentett, amikor az ellenállásnak már nem volt értelme. A kommunisták nem értették, hogy mindez nem személyes ambíciók gyümölcse, akiket ők ellenségnek látnak, nem a hatalom ellen, különösen nem annak megragadására és megtartására törnek. Egyszerűen: az Isten ügyét szolgálják. Bár abban talán nem tévedtek, hogy pusztán ezzel megkérdőjelezték az ő hatalmuk erkölcsi alapjait.

Ha kellett, megjárták a halál árnyékának völgyét a börtönökben, internálótáborokban, és magától értetődő természetességgel hordozták a maguk keresztjét az élet peremére szorítva. A vállukra vett kereszt pedig elhordozta őket: erőt, értelmet és célt adott számukra a mindennapokban és a nagy, nehéz pillanatokban egyaránt. Ezért állták ki az őket érő csapásokat, ezért maradtak meg a siralomházban és a vallatószobákban, a tajgai erdőírtásokon, a Duna-deltában és Zsilaván, az Andrássy út 60-ban és a recski bányában vagy a társadalom szélére taszítva. Ha kellett, egyetemi tanárként udvart söpörtek, ha kellett, kazánt fűtöttek vagy a haldoklók ágya mellett szolgáltak. 

Munkájuk és személyes példájuk nyomán a sivatag mélyén oázisok jöttek létre, ahol az élő vizek forrásánál megtermettek a Lélek gyümölcsei: a szeretet, az öröm, a békesség, a türelem, a szívesség, a jóság, a hűség, a szelídség és az önmegtartóztatás. 

Azt is Szent Pál apostoltól tudjuk, hogy mindezen erények ellen nincs törvény (Galatákhoz írt levél 5,22–23). 

Nagy szerepük volt abban, hogy az egyház intézményként is túlélhette a létező szocializmus diktatúráját, és a rendszerváltoztatáskor volt ereje ahhoz, hogy a maga keretein messze túlmutató módon szolgálhassa ezt az országot, ezt a nemzetet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A múlt ismét dörömböl az ajtónkon. A szemünk láttára terjeszkedik egy új szellemi és lelki sivatag, amelyben ismét semmi más nem visszhangzik, csak az istentagadó és emberellenes ideológia, amely hamisságot hirdet, és a tolerancia jelszavát harsogva valójában ordas hatalmi és üzleti érdekek miatt szüntetné meg a szólásszabadságot és a lelkiismereti szabadságot, visszaél a jogállam eszközeivel, családokat szakítana szét, gyermekeket csonkítana meg és elvenné őket a szüleiktől. Ez a zsarnokság lényegesen hatékonyabb eszközökkel rendelkezik, mint az eddigiek, nemcsak az emberek fizikai ellenőrzésére, de a tudatuk formálására és a lelkük mérgezésére is. 

A sivatagon most is csak élő közösségek tudnak átkelni, amelyek ismerik az oázisokban rejtőző élő vizek titkát. A keresztény közösségek sorsa messze túlmutat az egyházon – Magyarország sorsa múlik azon, hogy milyenek lesznek a családjaink, hogy milyenek lesznek az iskoláink s hogy az Örömhír milyen széles körben alakítja az emberek életét. Európa sorsa múlik azon, hogy lesznek-e a hitnek korunkban is pajzsai – akik tudnak válaszolni az elhívásra, és a maguk helyén meg tudják-e tenni, amit kell.

Magyarország nagy döntések előtt áll. Népszavazás előtt állunk. A kérdések világosak, a válaszok egyszerűek. Minden jóakaratú ember számára egyértelmű, hogy a gyermekek sorsáról nem lélekmérgező aktivistáknak, hanem a szülőknek kell felelősen dönteniük. Ki kell tehát állnunk azért, hogy megvédhessük gyermekeinket a világ felforgatására törő erőszakos érdekcsoportok manipulációjától, hogy ne tőlük, hanem tőlünk, szülőktől, nagyszülőktől tanulják meg, hogy hogyan kell és hogyan érdemes emberként élni.

Választások előtt állunk. Nem egyszerűen kormányt és a kormányt ellenőrző ellenzéket választunk, mint a boldog korok demokráciájában élő emberek. Nem egyszerűen arról döntünk, hogy milyen politikát folytasson az elkövetkező négy esztendőre megbízott kormányzat, hanem arról döntünk, lesz-e számunkra, demokrata magyarok számára és az ezeréves keresztény Magyarország számára jövő, vagy elporlunk a mindent elnyeléssel fenyegető szellemi és erkölcsi sivatagban.

Kedves Tamás József Püspök Atya! Kedves Kontra Éva Testvér!

A pajzsok sorsa nehéz. Önmagukkal fogják fel a csapásokat, és mindaddig testükkel védelmezik a tulajdonosukat, amíg léteznek. A hit pajzsai Istennek szolgálnak és az embereket védik.

Köszönjük Önöknek ezt az egész életen át tartó szolgálatot, amely jó és rossz időkben is megtermette a maga gyümölcseit. Isten akarata szerint legyenek közöttünk sokáig, és tegyenek tanúságot az Ő jóságáról!

Isten éltesse Önöket!

Kép és szöveg forrása: https://www.orszaggyuleselnoke.hu/esemenyek/-/cikk/62928871