Változatos témákkal, sokszínű olvasnivalóval kerül az olvasók elé a Bécsi Napló idei 2., március–áprilisi száma. A lap hangsúlyosan foglalkozik napjaink legégetőbb problémájával, az ukrán–orosz háborúval,…
Ez a tartalom az Együtt a nyelvhazában című programunkhoz kapcsolódik, amelynek részeként 2022 márciusa és decembere között minden hónapban közzétesszük honlapunkon a Katica és Ábris…
Szerkeszti: Kiss György Barnabás OFM
„A család az a melegágy, ahonnan az összes szép emberi erények kinyílhatnak.”Jakab Antal Mint ismeretes, 2020 decemberében, Szent Család vasárnapján, az Amoris laetitia apostoli buzdítás……
Az első percektől kezdve a menekültek mellé állt a Katolikus Karitász. A kárpátaljai térségbe vagy Magyarországra érkező menekültek szállítását, elszállásolását, étkeztetését is támogatják országos és…
A menekülők támogatása mellett hosszú távú, igazságos, hatékony segítséget nyújt a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat minden Kárpátalján élőnek. A háború elől menekülők mellett a Kárpátalján…
Márciusban éledezik a természet, rügyeznek a fák, nyílnak az első virágok és a téli álmot alvó állatok is előbújnak rejtekhelyeikről. A hideg, fagyos hónapok után…
Elkezdődött a nagyböjt. Egyházunk előírása elsősorban a felnőttekre vonatkozik: hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő. A 18 és 60 év közötti hívek csak egyszer…
A Magyarság Háza 2020-ban, a Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából kezdett bele annak a különleges portrésorozatnak a megvalósításába, amelynek eredményeként ötvenhárom, közel egész estés film készült…
Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) kettős kiállításmegnyitóval és nyílt napokkal tisztelgett március 15-ei nemzeti ünnepünk előtt. A két nap alatt több mint 2100 látogató, csak…